Ha már itt tartunk, megjegyezném a legtöbb félreértésekből fakad. Egy rosszul megfogalmazott gondolat és kész a káosz.

Hasonlóan jártam én is nem rég. Próbáltam finoman egy barátom tudtára adni, hogy túlterheli magát és előbb utóbb ki fog készülni, de így utólag belegondolva talán túl nyers voltam. Mint említettem csak egy rosszul megfogalmazott kérdés, s talán még egy pár régi sérelem és már megbántunk valakit. Mindenki hajtja a saját igazát anélkül, hogy meghallgatná a másik felet. Törődés, egymásra figyelés. Ez az ami hiányzik a világból. A legmegdöbbentőbb, hogy már ezekre az értékekre nincs is szüksége az embernek. Hozzá teszem akadnak kivételek, mint mindig. Csak belőlük kevés van.

Sokszor feltettem magamban a kérdést. Miért nem ért meg,s én miért nem értem meg őt. Tegnap este rájöttem. Annyira próbáljuk  finomat tálalni a véleményünket, hogy belezavarodunk. A szavak másként áramlanak ki belőlünk, s ez oly idegességgel tölt el, hogy egyszerűen a másik szemébe vágom a nyers mondatokat. Még egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Miért nem tudjuk elviselni a kritikát? Miért csak azt szeretnénk, hogy bókoljanak és kedveskedjenek nekünk? A barátainktól elvárjuk azt, hogy ne hazudjanak nekünk, de valójában csak azt szeretnénk hallani. Amint a szemünk közé köpik azt amit talán már mi is észrevettünk, vagy csak egy aggodalmat, rögtön személyes támadásnak vesszük. És onnantól a barát már nem barát. Holott ha mindenki őszinte lenne a másikkal talán mélyebb bizalmak és kapcsolatok születnének, felszínesség helyett. Nem mondjuk el mi bánt, hogy meg ne bántsuk valakit? Inkább magunkban tartjuk és hagyjuk, hogy lassan fölemésszen. Látni, hogy egy barát mit tesz az életévvel és tudni, hogy rossz irányba halad a legrosszabb. Főleg ha ez nem csak megérzés ha nem tudod is, hogy ez fog történni, hisz már átélted te magad is. Próbáljuk megvédeni vagy csak figyelmeztetni azokat akiket szeretünk, de mi van ha ő ebből nem kér? Álljunk félre? Az emberek miért nem azt veszik észre aki segíteni akar?  Miért nem elég jó az én barátságom?

Örökös megválaszolatlan költői kérdések sora...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.